Újra itt a lehetőség a húszmillió forint megnyerésére, innovatív ötletek megvalósítására

Október 3-án rendhagyó sajtóeseményen mutattuk be az első év nyertes projektjeinek kisfilmjét és egyúttal megnyitottuk a Richter Anna Díj második évadát, lehetőséget teremtve az ötször négymillió forint elnyerésére. A zsűri 2019. november 24-ig ismét várja az innovatív ötleteteket, kreatív pályázatokat, a következő kategóriákban: orvos, egészségügyi szakdolgozó, gyógyszerész és pedagógus szakterületekről.

Az idei év öt nyertes csapata, akik összesen 20 millió forint támogatást kaptak innovatív projektjeik megvalósítására, lelkesen meséltek az elmúlt félév izgalmas és munkával teli időszakáról. A projektek vezetői egyetértettek abban, hogy a Richter Anna Díj új távlatokat nyitott hivatásukban, és olyan álmuk válhatott valóra, amit a támogatás nélkül nem tudtak volna létrehozni.

Íme az öt projekt, amelyek innovatív módon járulnak hozzá az oktatás és egészségügy fejlődéséhez:

Az egészségügyi szakdolgozói kategória győztese: Főszerepben a hétköznapi hősök!

A Bethesda Gyermekkórház ötszáz fős szupercsapata évente 140.000 beteg gyerekkel találkozik. Úgy érezték, eljött az idő, hogy reflektorfénybe kerüljenek a hétköznapok szuperhősei. Az osztályok tevékenységét bemutató kisfilmek célja az ott dolgozók odaadó munkájának elismerése, a kórház életének bemutatása. A projekt választ ad egy nagyon aktuális kérdésre: miért érdemes ezt a csodálatos hivatást választani a jövő generációjának? Tamásné Bese Nóra kommunikációs vezetővel Szily Nóra zsűritag beszélgetett. „Már a forgatások is sokat adtak mindenkinek, megható volt nézni, ahogy a munkatársak filmhőssé válnak. Különleges érzés volt számukra főszerepben lenni, azt gondolom, hálásak ezért. Az egészségügyben nincs forrás arra, hogy megmutassuk magunkat a külvilágnak, most a Díjnak köszönhetően közelebbről megismerhet minket mindenki” - nyilatkozta Nóra.

 https://youtu.be/a7Yf9ABHjFI

A gyógyszerész kategória győztese: A tudatos gyógyszerhasználatért

A háztartások 90%-a rendelkezik házi patikával, azonban csupán 20%-ra tehető azok száma, akik valaha hallottak arról, hogyan kell kezelni a lejárt szavatosságú gyógyszereket. A SzeddViddVédd csapata elköteleződött a tudatos gyógyszerhasználat részét képező gyógyszer-hulladékkezelés mellett. A Richter Anna Díj támogatásával piackutatást készítettek, egy országos „visszavivős napot” valósítottak meg, iskolai programokon keresztül, online és offline közösségek építésével, edukációs animációik széles körbe való eljuttatásával, valamint gyógyszertárakkal együttműködve bővítik a tudatos gyógyszerhasználók körét. Beke Zsuzsa zsűritag, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője Dr. Kulcsár Nikolett csapatvezetővel folytatott beszélgetésében háláját fejezte ki az ügy felkarolóinak, hiszen egy felelős gyógyszergyártó cég munkája nem ér véget azzal, hogy kiváló hazai készítményeket hoznak forgalomba. A gyógyszerek utánkövetése, és a környezettudatos gyógyszerhasználat a Richter számára is rendkívül fontos.  

https://youtu.be/qItv3XvT2IQ

A pedagógus kategória győztese: Richter Anna Tanösvény és Mezítlábas Park

A természet az oktatásért, oktatás a természetben - ez a mottója a díjról elnevezett, mindenkit magával ragadó projektnek. Lőrinciben egy többhektáros erdő közepén álló vadászkastély ad otthont az Egri SZC Március 15.  Szakgimnáziumnak és Szakközépiskolának. E csodás környezet ihlette a mindenre elszánt pedagógus csapatot, hogy létrehozzanak egy tanösvényt és mezítlábas parkot az erdőben. A kreatív, diákok bevonásával működő, közösségformáló oktatási projekt kirándulási lehetőség óvodások és iskolások számára, népszerűsíti az iskolát és öregbíti a település hírnevét. Kocsisné Birkás Edit csillogó szemmel mesélte Kertész Éva zsűritagnak, hogy bár a tanösvény egész nyárra munkát adott a diákoknak és a tanároknak - mely közben remekül összekovácsolódtak -, a kezdetektől fogva érezhető volt, hogy a saját, kétkezi munkával létrejött erdei ösvényt mindannyian nagy becsben fogják tartani a jövőben is.

https://youtu.be/vn7tuQRGb5w

Az orvos kategória győztese: Mi jól vagyunk! És ő hogy van?

A Semmelweis Egyetem emlőrákkal foglalkozó orvosnői az emlőrák prevencióval kapcsolatban kívánták fókuszba helyezni az egészségmegőrzést, az életörömöt, a szűréseken való részvétel fontosságát. Az Európa-szerte elismert szakemberekből álló, a Richter Anna Díj presztízsét növelő csapat olyan pozitív hangvételű, széles körben terjeszthető, könnyen hozzáférhető, információkkal teli filmet alkotott és tesz közkinccsé, amelyek hitelesen tájékoztatnak a betegségről, annak lefolyásáról, kezelési módjairól. A sajtóesemény a kisfilm premierje is volt egyben, a dinamikus, kreatív alkotás nagy sikert aratott a közönség körében. Dr. Barna István zsűritag belgyógyászként, egyetemi docensként maximálisan azonosulni tudott Prof. Dr. Dank Magdolna csapatvezetővel abban, hogy a tájékozott páciens lényegesen többet tehet gyógyulásáért, a prevencióról történő hiteles, nagy tömegekhez eljutó információ pedig mindennek az előszobája kell, hogy legyen.

https://youtu.be/vpy-PGk0iqo

A Richter Anna Díj közönségdíjasa: Terápiás szabadulószoba

A kényszerbeteg gyerekek és környezetük hétköznapjai komoly nehézségekkel, kihívásokkal telnek. A projektnek köszönhetően egy olyan személyre szabott terápiás „szabadulószoba” valósult meg, ahol a család a különböző játékos feladatok megoldásával teljesítheti a küldetést. A módszer feltárja és segít megszűntetni a családban kialakult feszültséget, negatív kommunikációt, újszerű terápiás megoldást kínálva a pszichés betegségekkel küzdők számára. Rúzsa Magdi zsűritag még előtte áll annak, mekkora feladat egy gyerek gondozása, a kibővült család működtetése, abba pedig még belegondolnia is nehéz, milyen lehet pszichés betegséggel élő gyerek édesanyjának lenni. Németh Laura pszichiáternek megköszönte az egész csapat kreatív munkáját, a megszokott kereteken túlmutató módszer kidolgozását. Véleménye szerint minden eszközt meg kell ragadni, hogy a problémákkal küzdő családok élete könnyebbé váljon.

https://youtu.be/ObxuEjcuyRg

A kisfilmek bemutatása és a színpadi beszélgetések után minden projekt megvalósítói élményalapú, a témától függően játékos vagy éppen komoly, de mindenképp rendkívül izgalmas interaktív workshoppal és beszélgetési lehetőséggel fogadták a meghívottakat. Az érdeklődők helyben kipróbálhatták a mezítlábas park nyújtotta relaxációs élményt, valódi szakemberekkel részt vehettek egy képzelt onkoteamen, játékosan tesztelhették ismereteiket a tudatos gyógyszerhasználattal és a gyógyszerek helyes megsemmisítésével kapcsolatban, élményalapú terápiás szabadulószobában játszhattak, illetve találkozhattak a Bethesda Gyermekkórház terápiás minilovával, Vertigóval.

Az esemény csúcspontja mindenképp a második évad meghirdetése volt. Beke Zsuzsa valamennyi zsűritag egyetértésével elmondta, hogy a pilot év minden várakozást felülmúlt és bebizonyította, hogy ez egészségügyben, oktatásban, gyógyszerészetben, kutatásban dolgozók elhivatottak, tele vannak jobbnál jobb ötletekkel, melyek csak arra várnak, hogy megvalósuljanak. A Richter Gedeon Nyrt. célja, hogy felkarolva ezeket a kezdeményezéseket olyan projektek megszületésében vegyen részt, melyek hozzájárulnak a hazai egészségügy és oktatás fejlesztéséhez, az ott dolgozók munkakörülményeinek jobbá tételéhez, össztársadalmi változásokat indítsanak el, mindannyiunk életminőségének javítását is szolgálva, minőségi változást hozva a hétköznapokba.

  1. november 24-ig a következő kategóriákban nevezhettek ti is a Richter Anna Díj elnyeréséért:
  • Orvosnő, vagy általa képviselt, maximum 5 fős csapat
  • Egészségügyi szakdolgozó nő, vagy általa képviselt, maximum 5 fős csapat
  • Gyógyszerész nő, vagy általa képviselt, maximum 5 fős csapat
  • Pedagógus/tanár/kutató/hallgató nő, vagy általa képviselt, maximum 5 fős csapat

A pályázatok feltöltése itt (link).

További hasznos információk és hírek a www.richterannadij.hu oldalon, valamint a facebook.com/richterannadij közösségi oldalon találhatók.